Leírás
Leírás
Tolnai Lajos – A nemes vér
MÓRICZ ZSIGMOND ÁTDOLGOZÁSA
ELŐSZÓ
Tolnai Lajos abból a köznemesi – kisnemesi rétegből származott, amely az 1848 előtt kifejlődő magyarországi agrárválság folytán politikailag egészen háttérbe szorult, gazdaságilag jelentéktelenné vált – vagyis hatalmát is, vagyonát is elvesztette. Tehetsége és képességei szellemi pálya felé vonzották. A nagykőrösi kollégiumban kezdett tanulni, s tanárai között Arany Jánost is ott találjuk. A református teológiát Pesten végezte, ott írta első verseit Petőfi és Arany költői modorában. Mikor azonban első elbeszélése nagyobb feltűnést keltett, abbahagyta a verselést. A Kisfaludy-társaságba is beválasztották s ebben az időben írta A nyomorék című első regényét.
A kiegyezés utáni idők elviselhetetlen ellentmondásai, a korszak irodalmi sógorság-komaság rendszere lázadozóvá tette s ez a magatartás a fellebbvalóival, környezetével szemben megnyilvánuló súlyos ellentétekben robbant ki. Már nős, családos tanár Pesten, amikor összevész egyik patrónusával. E miatt fogadta szívesen a marosvásárhelyi egyház meghívását a megüresedett papi állásra.





