Leírás
Givet egy álmos kis település a belga határon, és főleg azokból a hajósokból él, akik kénytelen-kelletlen pihenőt tartanak itt, mielőtt átkelnének a Maas folyón Franciaországba.
Maigret ide, a ködös északra utazik; nem hivatalos kiküldetésben jár, hanem felesége rokonának kérésére érkezik a kisvárosba, hogy segítsen bebizonyítani a flamand Peeters család ártatlanságát egy fiatal nő eltűnésének ügyében.
Peeterséket, a gazdag kereskedőket tiszta szívből gyűlöli szinte az egész város, mert kuncsaftjaik olyan, jószerivel csak inni betérő flamand hajósok, akik szívesebben vásárolnak inkább náluk, az otthonos, borókapálinka-illatú boltban, mint a francia kereskedőknél. De irigylik őket azért is, mert nagyobbik lányuk, Maria az apácáknál tanít, Joseph fiuk pedig ügyvédnek tanul, s karrierjét aligha fogja megzavarni az sem, hogy az eltűnt nőnek három éve fia született tőle.
Végül megtalálják Germaine holttestét, s kiderül, hogy a nőt egy kalapáccsal verték agyon. Ki lehet a gyilkos? Az üggyel megbízott helyi rendőrfelügyelő túl könnyen talál tettest, Maigret viszont tudja, hogy várnia kell, közben pedig Peetersékkel kávézgatni és körtés süteményt enni. A türelem előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét…
Bővebben a könyvek állapotáról, azok megjelöléséről ebben a blogban olvashatsz, klikk.
BELFÖLDI szállítási díjak
| Személyes átvétel, Budapesten a Corvin negyednél | Ingyenes |
| GLS csomagpont vagy automata 5000 Ft felett | Ingyenes |
| GLS vagy MPL házhozszállítás | 1890 forinttól |
| GLS, Foxpost, Packeta, MPL csomagpontok és automaták | 1390 forinttól |
Fizetés: Online és a könyvesboltban személyesen is fizethetsz bankkártyával!
Külföldre a Packeta futárszolgálattal küldünk csomagot.
A díj a zónától függ. Külföldi szállítás részleteiért klikk ide: Szállítási díjak





