Leírás
Leírás
Illés Endre – Halandók
„Nézz körül, kedvesem. A halál sűrít! A létezés szikrázik a haláltól. Ő ad feszültséget az életünknek, nélküle széthullanánk.”
Ez a feszültség izzik a Kossuth-díjas Illés Endre írásaiban, melyben „halandókat” – minket, embereket – idéz meg. A kötet – az író elbeszéléseinek eddigi legteljesebb válogatása – lapjain emlékek, pillanatképek, tájak villannak fel; s mindennek középpontjában az emberi sors egy-egy sűrített pillanata.
Létezésünk-életünk hétköznapinak tűnhető mély titkait mutatja meg Illés Endre; novelláiban, az „emberteremtés legalkalmasabb kísérleti laboratóriumaiban” pontosan „diagnosztizál”, s szűkszavúan szól. Az elmondottak mögött ott van a folytatás lehetősége, az „árnyéknovella”; az író „azt a bizonytalan halmazállapotot” mutatja meg, „amikor a túltelített oldatból kiválik a kristály”. Újra- és újraolvasva az elbeszéléseket, új és új igazságokat, szépségeket fedezhetünk föl bennük, s közben sokféleképpen tudatosulnak, értelmeződhetnek az író bevezető szavai: „… kimért az időnk, nem lustulhatunk el… ragadd meg, szorítsd magadhoz, ami szép volt. Többé nem ismétlődik meg. A halál felelősségre tanít. Ami rosszat tettünk, ritkán tehetjük jóvá… Nézz körül, kedvesem. A halál sűrít! A létezés szikrázik a haláltól. Ő ad feszültséget az életünknek, nélküle széthullanánk.”
