Leírás
Részlet a könyvből:
Ficzek úr, a volt suszter, jelenleg pincér, sok esetben, úgy tetszett, túllépte a normálisnak nevezett határt. Természetesen minden attól függ: ki állapítja meg azt, hogy mi a normális és mi van azon túl. Én, Berta – szokta mondani feleségének Ficzek úr -, egyáltalán nem tartom normálisnak azt, hogy ha belerepedek sem keresek meg évi öt-hatszáz forintnál többet. Az a vén trotli Ferenc József pedig, pusztán azért, mert reggelenként, miután kitörölte szeméből a csipát, fejére húzta a koronát, s néhányszor aláírta, hogy aznap kit kell felakasztani – évi huszonöt millió forintot kap.
Ficzek úr fiának, Pistának is voltak – kétségtelenül – furcsaságai. Pistát – mondjuk – fejen ütötték. Ficzek úréknál az ilyesmi olyan normális volt, mint jó polgári családban a délutáni kakaó. Pista leült a sarokba, és két-három óra hosszat ugyanazt az ávaávát ismételte. Akárhogy kérték, akármit ígértek neki, nem hagyta abba. Ávázott. Fejét jobbra-balra ingatta. Hullt a könnye. Senkire nem nézett. Semmit nem hallott. Más esetben viszont háromszor annyi verést is úgy vett, mintha semmi sem történt volna. Megrántotta vállát, fölnevetett, néhány lépést tett – és makacsul folytatta azt, amiért a verést kapta.
